Most már a bíróságon múlik, bezárják-e a nagy múltú makói iskolát

Dr. Kotroczó Béla, a szülők jogi képviselője arról adott tájékoztatást, hogy meghozta a bíróság a végzést az azonnali jogvédelemről és elutasította. Érdemi indokolást nem igazán adtak, lényegében annyit, hogy a Bartók épülete oktatásra nem alkalmas jelen állapotában, az Almásié igen, ezért az a közérdek, hogy a gyerekek jó körülmények között kezdjék el a tanévet.
A szülők fellebezése szerint a végzés indoklása hiányos több szempontból is, a Hódmezővásárhelyi Tankerület ellenkérelmében leírja, valótlan az az állítás, hogy nem tájékoztatták a szülőket, az önkormányzatot a feladatellátási hely változásáról. Miután ezt a szülők megismerték, a fellebezésüket többek között azzal egészítették ki, hogy konkrétan megjelölték a megsértett jogaikat: nem vettek részt a döntés előkészítésében, nem kaptak írásbeli határozatot, a szabad iskola választás joga. Arra is felhívták a figyelmet, a június 9-i rendkívüli nevelőtestületi ülésen még intézményátszervezésről beszélt a tankerület.
A fellebbezést a Fővárosi Ítélőtábla bírálja el és vélhetőleg 2022. augusztus 22-én terjesztették fel hozzájuk.
A jogász szerint a létező összes jogorvoslati fórumon végig fognak menni, még ha a szeptember 1-i Almásis tanévkezdést nem is sikerül megakadályozniuk.
Előzmények:
A tanév végén derült ki, hogy a tankerület elképzelései szerint a Makói Általános Iskola Bartók épületben tanulók a következő tanévet már a Makói Általános Iskola Almási épületében kezdhetik meg. A szülők ezt a tanév végén tudták meg. A döntéssel nem értenek egyet, követelik, hogy a tankerület vonja vissza.
A Hódmezővásárhelyi Tankerület szerint ez nem átszervezés, vagy iskolabezárás, hanem ,,vagyont érintő döntés”. Úgy gondolkoznak, az iskolaépület, mint vagyon, már nem szükséges a feladatellátáshoz, azaz mindenki elfér az új Almási utcai épületben.
Az Almási épület 2,5 milliárd forintból, hazai és uniós támogatásból épült és a napokban jelenthetik készre a munkákat.
Fotó: a szerző felvétele.