2024.04.16., kedd - Csongor
Szeged: 8o - 8o
Az ország 19 megyéjében

Úgy tűnik, teljesen eltűntek a patkányok Hódmezővásárhelyen

frisshirek.hu | 2023. május 11. - 19:47
Úgy tűnik, teljesen eltűntek a patkányok Hódmezővásárhelyen

Április végén országos sajtóérdeklődés övezte Hódmezővásárhely egyik lakótelepén megjelent rágcsálókat. A probléma azóta megoldódott, az önkormányzat rövid tájékoztatást tett közzé.

Patkányok jelentek meg Hódmezővásárhelyen, a Szabadság téri játszótéren, adta hírül szenzációként az országos sajtó - erről lapunk, a frisshirek.hu is beszámolt, bemutatva a városvezetés álláspontját is. Ezek szerint hozzájuk az idei évben hasonló bejelentés egészen addig nem érkezett, a tavalyi bejelentésekre is minden alkalommal, ahogy az idén is, azonnal kérték a szerződött rágcsálóírtóik soron kívüli beavatkozását.

Az önkormányzat szerdán közölte, sikeres volt az irtási akciójuk, a lakosok sem találkoznak már patkányokkal a Szabadság-téren. Az önkormányzat a márciusi irtás után az Alföldvízzel közös akcióban is irtott, sőt, ezen a héten Hódmezővásárhely teljes területén irtanak.

Kis Andrea önkományzati képviselő vadászgörényes irtást rendeltetett a területén saját képviselői keretéből, amit az önkormányzat szakemberei - bár szakmailag nem tartják a legoptimálisabbnak lakott területen végrehajtani a görényes irtást - a kérésére megrendeltek. Ennek ideje jövő héten kedd, május 16, 9 óra. Kérik, hogy a környéken lakó gyerekeket ne engedjék nézelődni, a vadászgörényes irtás nem nekik való látvány.

A Hódmezővásárhelyen megjelent patkányok kapcsán Márki-Zay Péter négylábú és kétlábú kártevőkről beszélt egy rögtönzött sajtótájékoztatón. Erre a helyi Fidesz úgy reagált, hogy a polgármester Lázár Jánosra gondolt, ,,burkoltan patkányozott" - erről szintén írtunk oldalunkon.

Fotó: Pixabay