Két holttestet találtak egy szegedi lakásban - FRISSÍTVE!

Szombat hajnalban két holttestet találtak egy szegedi lakásban - közölte a rendőrség a honlapján.
A frisshirek.hu portál pont az a média hiány, ami egy működő demokráciában természetes kellene legyen, éspedig elfogulatlan, naprakész hírek közvetítője közéletről, politikáról, kultúráról, sportról egyaránt. Nálunk nincs és nem is lesz részrehajlás! Hogy ez így is maradjon, kérlek támogasd munkánkat adományoddal, hívd meg ismerőseid, hogy olvassanak bennünket és kerünk, kövess és lájkolj minket a közösségi médiában is.
Támogatás"Idegenkezűség gyanúja felmerült, a nyomozók vizsgálják az eset körülményeit" - írták a közleményben.
A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság az ügyben emberölés bűntettének gyanúja miatt indított eljárást - számolt be róla az MTI.
Frissítés: A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint idegenkezűség gyanúja felmerült, a nyomozók vizsgálják az eset körülményeit. Emberölés bűntettének gyanúja miatt indult eljárás.
A bűncselekmény egy hatlakásos, kétszintes társasház egyik földszinti lakásában történt. A saroképület egyik utcafrontját kordonnal vették körül a rendőrök. A lakásnál fehér kezeslábasba öltözött helyszínelők dolgoztak kora reggeltől kezdve - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.
A szomszédok szerint a lakást egy külföldi, Távol-Keletről származó, harmincas éveiben járó nő bérelte, akinek egy hasonló korú magyar barátja volt. Az MTI információi szerint a rendőrség nem keres elkövetőt.