A cyberbullying és jogi vonatkozásai

Folytatódik a dunaszerdahelyi Futureg Egyesület és a szegedi Alternatíva Egyesület együttműködésében megvalósuló Digit4All projekt, melynek keretén belül ismét egy online előadást hallgathatnak meg az érdeklődők, teljesen ingyenesen.
Az első előadást hétfőn, június 12-én tartották, a következő alkalom június 19-én lesz. A téma ezúttal is a cyberbullying, az előadó pedig Pongó Tamás, a Szegedi Tudományegyetem Állam-, és Jogtudományi Kar Közjogi Intézetének egyetemi adjunktusa lesz, aki korábban hosszú évekig kutatott a témában. A szakember a cyberbullying (nem csak) jogi vonatkozásairól tart előadását és utána kérdezni is lehet - tudtuk meg a szegedi egyesülettől.
A cyberbullying napjainkban az egyik, a fiatalokra leselkedő legnagyobb veszély. Szokták internetes vagy online zaklatásnak is nevezni, ám a téma ennél jóval összetettebb és mélyebb, erről is hallhatunk tőle.
Az Európai Unió által támogatott, Erasmus+ keretén belül megvalósuló előadás megtekintése ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amit itt lehet megtenni. Csatlakozni 17:15-től lehet és az előadás 17:30-kor kezdődik online.
Fotó: illusztráció/Pixabay.