2023.09.30., szombat - Jeromos
Szeged: 23o - 23o
Az ország 19 megyéjében

A vásárhelyi Fidesz irodánál és hozzájuk köthető rádiónál tüntetnek Márki-Zay Péterék

frisshirek.hu | 2023. június 21. - 16:30
A vásárhelyi Fidesz irodánál és hozzájuk köthető rádiónál tüntetnek Márki-Zay Péterék

Tovább folytatódik Lázár János és Márki-Zay Péter küzdelme. Miután az országgyűlési képviselő, miniszter arról beszélt, hogy ha marad a polgármester jövőre, akkor nem kap pénzt Hódmezővásárhely, Márki-Zay felszólította, hogy mondjon le ilyen fenyegető szavak után. Csütörtökre pedig tüntetést szerveznek a helyi Fidesz irodához, illetve a Lázárhoz köthető Rádió 7 épületéhez.

,,A kormány tagjaként azt kell mondjam, hogy ha a hódmezővásárhelyiek megválasztják Márki-Zay Pétert polgármesternek, - ami persze szíve joguk, és van persze lehetőségük erre, - akkor a kormánytól semmiféle támogatásra és együttműködésre nem számíthatnak"

- így fogalmazott a térség országgyűlési képviselője egy héttel ezelőtt a Rádió 7-ben, erről beszámolt lapunk is. Lázár úgy indokolt, hogy 2022-ben Márki-Zay Péter volt a vezetője annak a csoportnak, amely jól dokumentáltan, külföldi pénzért el akarta adni az országot, ki akarta szolgáltatni a magyarok érdekeit idegeneknek. Hozzátette, a kormány kitűnően együtt tud dolgozni ellenzéki polgármesterekkel is, olyanokkal azonban, akik elárulják ezt az országot, kizárt az együttműködés.

,,Példa nélküli, hogy egy miniszter kimondja és beismerje, hogy ez a rendszer így működik. Egy hivatalban lévő miniszter maradhat-e még a hivatalában ilyen kijelentések után? Vajon az Európai Unió mit fog szólni, hiszen Orbán Viktorék készülnek a soros elnökségre? Lázárnak azonnal le kell mondani, aki ilyen zsaroló kijelentést tesz és megfenyeget egy közösséget, az nem maradhat a helyén"

- így értékelte az elhangzottakat másnap a város polgármestere, ezt itt olvashatják. Márki-Zay szerint ez egy beismerő vallomás, bár ők eddig is tudták, most már az ország is megismerhette, hogy így működik a rendszer.

A polgármester és a Mindenki Magyarországa Mozgalom tüntetést szervezett a hódmezővásárhelyi Fidesz irodához és a Rádió 7-hez csütörtökre, 18 órai kezdettel. Szerintük ,,a hasonló zsarolások miatt esik el Magyarország teljes lakossága az uniós támogatásoktól is - ha valaha is szabad, békés, gazdagodó országban szeretnénk élni, Lázár Jánosnak le kell mondania."

Június 22-én a Kálvin téren lesz a gyülekező 18 órakor, a Fidesz-iroda előtt, ahol követelik a miniszter, parlamenti képviselő lemondását, a korrupció és zsarnokság felszámolását, Hódmezővásárhely szabadságát. Innen sétálnak át a Kutasi út felé a Rádió 7 épülete elé, ahol tiltakoznak a hazugság és gyűlöletpropaganda ellen és átadják követeléseiket Lázár rádiójának.

Már 2018-ban is volt tüntetés Hódmezővásárhelyen, akkor egy másik Lázár Jánoshoz köthető sajtótermék, a promenad.hu Márki-Zay Péter támogatóiról és annak családtagjairól kezdett ,,leleplező" cikksorozatba. Ezek olyan jól sikerültek, hogy az érintett családok sorra nyerték a pereket a portál ellen.

Fotó: tüntetés Hódmezővásárhelyen 2018 őszén.