Kiállítás: egy jogász képzőművészeti álmai

,,Színek a jog szürkeségében - Egy jogász művészeti álmai" - ezzel a címmel nyílt meg Kolarovszki Tamás, makói származású, már Budapesten élő jogász kiállítása a Hagymaházban. Az alkotó száz művet hozott magával.
Kolarovszki Tamás tősgyökeres makói, a szüleim is itt éltek és itt vannak eltemetve. Makón járt általános- és középiskolába és 2006-ig élt itt, majd megismerte a feleségét és Budapestre költözött. Több diplomájával rendelkezik, eredetileg jogász, jelenleg végrehajtási ügyekkel foglalkozik.
,,A munka után kell a pihenés, van aki tévét néz, nálam az alkotás jött, ez pihentet. Előveszem a ceruzát és a papírt, ez kikapcsolja a gondolataim. Jól érzem magam abban a 2-3-4 órában, mellette zenét hallgatok"
- fogalmazott lapunknak adott interjújában.
Akvarelleleket 2017 óta fest, mellé jött a grafika, mindkét technikát teljesen autodidakta módon sajátította el. Igaz, az akvarellt is meg kell rajzolni előtte, hogy meg tudjuk festeni, így az alkotó jogásznál összeért a két módszer. Makói kiállítására zömében grafikákat állított ki, néhány festményt, vegyes tematikával: állatok, épületek, portrék, vitorlások. A jövőbeni nagyobb tervek között szerepel az összes James Bond megrajzolása.
A tárlatot Szikszai Zsuzsanna, a József Attila Városi Könyvtár és Múzeum igazgatója nyitotta meg. Arról beszélt, hogy régi baráti kapcsolat fűzi Kolarovszki Tamáshoz, akit a munkája szabályok közé szorít, de a művészetben szabadon tevékenykedhet.
Fotó: a szerző felvételei.