Öt éves csúszással adhatják át a makói fürdő új részeit

Jövő év tavaszára kerülhet átadásra teljes körűen ünnepélyes keretek között - fogalmazott egy rádióinterjúban Farkas Éva Erzsébet, Makó polgármestere (Fidesz) a Hagymatikum új részeiről. Mindez azt jelenti, hogy az első hírekhez képest 5 évvel később, 2024-ben vehetik birtokba a fürdőzők.
Mint azt lapunk, a Friss Hírek megírta: 2021 májusa óta, jelenleg is zajlik a Hagymatikum Gyógyfürdő bővítése kormányzati támogatással, összesen 11 milliárd forint értékben. A tervek szerint jegyárakat emelnek, ha kész a beruházás.
2014-ben a Fidesz választási ígérete volt Makón, hogy a hiányzó részekkel pótolják a fürdőt, ugyanis forrás hiányában az előző, szocialista városvezetés nem tudta a teljes tervet megvalósítani. A választás követően, végül csak 2016-ban volt róla szó először, majd különböző okok miatt csúszott az építkezés.
Eredetileg 2019 elejére adták volna át, jelen állás szerint öt éves csúszással nyithat meg, 2024 elején.
Makó polgármestere a Rádió 7-ben elmondta: jelenleg 70 százalékos készenléti állapotban van, a csúszdaelemeket már láthatja a lakosság, de párhuzamosan a belső munkálatok is zajlanak. Hozzátette, a műszaki átadást követően várhatóan két-három hónapot vesz igénybe a próbaüzemeltetés és a szükséges engedélyezési eljárások. Így jövő év tavaszán adhatják át.
A Hagymatikum hátsó bejáratánál, a tanuszoda felől pedig parkolók épülnek három ingatlan elbontásával - erről szintén írtunk.
Fotó: A múlt héten elkezdődött a csúszdarendszer összeállítása/a szerző felvétele